A Testület az alábbiak szerint módosítja a 213/1997. (IX. 25.) számú ORTT határozatot: 213/1997. (IX. 25.) ORTT testületi határozata nem nyereségérdekeltség feltételeinek való megfelelésről Az Országos Rádió és Televízió Testület – áttekintve a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatással kapcsolatban hozzá érkezett bejelentéseket és kérelmeket – az érintett szakmai érdek-képviseleti szervezetekkel való egyeztetést követően a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. I. törvény (a továbbiakban: Rttv. vonatkozó rendelkezéseinek az alábbiak szerinti alkalmazására hívja fel az Irodát. a) amelyik által végzett műsorszolgáltatás az alábbi célok, illetve célcsoportok valamelyikének, vagy ezek közül többnek a megvalósítására, illetve szolgálatára irányul: aa) kisebbségeknek szóló műsorszolgáltatás ab) más kisebbségeknek szóló műsorszolgáltatás ac) kulturális célt vállaló műsorszolgáltatás ad) hátrányos helyzetűeknek szóló műsorszolgáltatás ae) a lakóhelyi közösség közéleti fórumaként szolgáló műsorszolgáltatás – A műsorszolgáltatás akkor minősül e kategória szerint, ha az adott közösségben élők számára nyújt lehetőséget a megszólalásra, funkciója a véleménynyilvánítás fórumának biztosítása. és 1.1. Nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá az a műsorszolgáltató nyilvánítható, amely kérelmében vállalja a vonatkozó törvényi kötelezettségeket, vállalja továbbá, hogy napi műsoridejének 50 %-át meghaladóan műsorszolgáltatása az általa kiválasztott cél(ok), illetve célcsoport(ok) valamelyikének a megvalósítására, szolgálatára irányul. 2.1. Nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítését az Rttv.-ben szabályozott bármilyen módon műsorszolgáltatási jogosultságot szerzett műsorszolgáltató a műsorszolgáltatási jogosultságának tartama alatt bármikor – legkorábban a műsorszolgáltatási jogosultsága megszerzésére irányuló eljárás megkezdésekor (Rttv. 95. §, 113. §, 146. §) – jogosult kezdeményezni. 2.3. Nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítésének kezdeményezésekor a műsorszolgáltató b) csatolja mindazokat a dokumentumokat, illetve nyilatkozatokat, amelyek alapján a kérelmező megítélése szerint a Testület állást foglalhat nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítése kérdésében, így különösen a számviteli politikáját, számviteli rendjét és számlatükrét; d) tudomásul veszi, hogy nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítésével a műsorszolgáltatási jogviszonya megfelelően módosul. 2.5. A műsorszámoknak összességükben kell megfelelniük a műsorszerkezeti koncepciónak. 2.7. Amennyiben a műsorszolgáltató a képújságban szereplő elemeket is az 1.a.) pont szerinti cél(ok)nak, illetve célcsoport(ok)nak megfelelőnek minősíti, akkor a képújságot elemeire bontva, az azon belül az 1. a.) pontnak megfelelő műsorszámokat százalékban megjelölve kell a műsorstruktúrát bemutatni. 3. A nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítés A nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítés iránt benyújtott kérelem tárgyában a Testület 60 napon belül határozattal dönt. A kérelemnek helyt adó határozatban a Testület b) a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató a jelen határozatában foglaltakat is betartani köteles. 4.1. A nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítésének teljes tartama alatt a műsorszolgáltató számára (az Rttv.-ben, egyéb jogszabályokban, a Testület által kidolgozott szabályzatokban, az Általános Pályázati Feltételekben, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben) meghatározott kötelezettségeken túl – köteles b) a nem nyereségérdekeltség feltételeinek való megfelelés teljesítéséről a Testületnek - az Mtv. 90. § (6) bekezdése és jelen határozatban foglaltak szerint - szóban és írásban - beszámolni. 4.3. A Testület kívánságára - amennyiben a beszámolót nem tartja kielégítőnek - a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató köteles az írásbeli beszámolót a Testület által kitűzött határidőre további információkkal kiegészíteni. a) gazdálkodásának a Testület által megbízott könyvvizsgáló, 4.5. Az ORTT Műsorfigyelő és Műsorelemző Szolgálata a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók vállalásait az Rttv. 89. §-a alapján havi egy, sorsolással kiválasztott adásnap tekintetében ellenőrzi. a) megvonni a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatói minősítést, valamint 6. Egyéb rendelkezések 6.2. Ha a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató a vállalt célokat vagy célcsoportokat módosítani kívánja, a jelen határozatban foglalt eljárási rendet kell megfelelően alkalmazni. 1. Szíveskedjenek kitölteni: 1. számú melléklet: MŰSORSZERKEZET | | | Éves adásidő | Havi minimális | Heti minimális | Napi minimális | | | | műsorperc | műsorperc | műsorperc | műsorperc | a) | Nemzeti és etnikai kisebbségeknek szóló műsorszolgáltatás | | | | | b) | Más kisebbségeknek szóló műsorszolgáltatás | | | | | c) | Kulturális célt vállaló műsorszolgáltatás | | | | | d) | A hátrányos helyzetűeknek szóló műsorszolgáltatás | | | | | e) | A lakóhelyi közösség közéleti fórumaként működő műsorszolgáltatás | | | | |
3. Amennyiben a kérelmező már műsorszolgáltatási jogosultsággal rendelkezik, és nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítése esetén műsortervét meg kívánja változtatni, kérjük, hogy az új műsortervet is mellékelje.
2. számú melléklet: Az AGB és az MR kódrendszere 1. Főtípusok | 2. Műsorkategóriák | 3. Származási hely | | | | | 1 Nem zenés fikció, dráma, irodalom | 1 Sorozat, folytatásos | 1 Magyarország | 1 | 2 Mozifilm (nem zenés) | 2 Európa | 1 | 3 Tévéfilm | 3 USA | 1 | 4 Tévéjáték | 4 Egyéb ország | 1 | 5 Színházi közvetítés (nem zenés) | 0 Besorolhatatlan | 1 | 6 Irodalmi művek előadása | | 1 | 7 Animáció felnőtteknek, bárkinek | | 1 | 8 Animáció gyerekeknek | | 1 | 9 Fikció, dráma, irodalmi mű gyerekeknek | | 1 | 0 Egyéb fikció, dráma | | 2 Nem zenei szórakoztatás | 1 Játék | 1 Magyarország | 2 | 2 Vetélkedő | 2 Európa | 2 | 3 Szórakoztató magazin | 3 USA | 2 | 4 Talk-show | 4 Egyéb ország | 2 | 5 Kabaré, szatíra | 0 Besorolhatatlan | 2 | 6 Cirkusz, varieté, látványosság | | 2 | 9 Szórakoztató spec. gyerekeknek | | 2 | 0 Egyéb nem zenei, szórakoztató | | 3 Zene | 1 Opera, balett (színházi közvetítés, film) | 1 Magyarország | 3 | 2 Egyéb komolyzene | 2 Európa | 3 | 3 Operett, musical (színházi közvetítés, film) | 3 USA | 3 | 4 Pop, rock, videoklip (popzenei film) | 4 Egyéb ország | 3 | 5 Egyéb könnyűzene | 0 Besorolhatatlan | 3 | 6 Jazz | | 3 | 7 Cigányzene, nóta | | 3 | 8 Népzene, néptánc | | 3 | 9 Zenei műsor spec. gyerekeknek | | 3 | 0 Egyéb vegyes zenei műsor | | 4 Sport | 1 Sporthírek, sportmagazin, interjú, riport | 1 Magyarország | 4 | 2 Sportközvetítés: labdarúgás | 2 Európa | 4 | 3 Sportközvetítés: egyéb labdajáték | 3 USA | 4 | 4 Sportközvetítés: atlétika | 4 Egyéb ország | 4 | 5 Sportközvetítés: technikai sport | 0 Besorolhatatlan | 4 | 6 Sportközvetítés: téli sport | | 4 | 7 Sportközvetítés: egyéb sportesemény | | 4 | 8 Sportközvetítés: spec. gyerekeknek | | 4 | 0 Egyéb sportműsor | | 5 Hírek, aktuális politika, gazdaság | 1 Hírek, híradó | 1 Magyarország | 5 | 2 Aktuális politikai magazin | 2 Európa | 5 | 3 Aktuális politikai vita, interjú, riport, háttér, dokumentum, portré | 3 USA | 5 | 4 Körzeti hírek, híradó | 4 Egyéb ország | 5 | 5 Parlamenti közvetítés, tudósítás, riport | 0 Besorolhatatlan | 5 | 6 Választási műsor, politikai hirdetés | | 5 | 7 Gazdasági hírek, aktuális gazdasági magazin, interjú, | | 5 | 8 riport, dokumentum, portré | | 5 | 9 Aktuális politikai műsor spec. gyerekeknek | | 5 | 0 Egyéb aktuális (pl. nemzeti ünnep) | | 6 Információ | 1 Reggeli információs magazin | 1 Magyarország | 6 | 2 Szolgáltató magazin, életmód, szabadidő, tanácsadás | 2 Európa | 6 | 3 Európai információs magazin | 3 USA | 6 | 4 Körzeti magazin | 4 Egyéb ország | 6 | 5 Nemzetiségi magazin | 0 Besorolhatatlan | 6 | 6 Érdekvédelem, magyarországi probléma, dokumentum, interjú, riport, vita | | 6 | 7 Időjárásjelentés | | 6 | 8 Közérdekű közlemény | | 6 | 9 Információs műsor spec. gyerekeknek | | 6 | 0 Egyéb információs magazin, egyéb információ | | 7 Művészet, tudomány, kultúra | 1 Művészeti, kulturális hírek, hírmagazin, interjú, riport | 1 Magyarország | 7 | 2 Művészeti, kulturális ismeretterjesztő, dokumentum, portré | 2 Európa | 7 | 3 Tudományos hírek, hírmagazin, interjú, riport | 3 USA | 7 | 4 Tudományos ismeretterjesztő, dokumentum, portré, természetfilm | 4 Egyéb ország | 7 | 5 Média | 0 Besorolhatatlan | 7 | 6 Útifilm | | 7 | 9 Művészet, tudomány, kultúrális spec. gyerekeknek | | 7 | 0 Egyéb művészeti, tudományos, kulturális | | 8 Oktatás | 1 Iskolai oktatáshoz kapcsolódó | 1 Magyarország | 8 | 2 Felnőttoktatás, távoktatás | 2 Európa | 8 | 3 Nyelvlecke | 3 USA | 8 | 0 Egyéb oktatás | 4 Egyéb ország | 8 | | 0 Besorolhatatlan | 9 Vallás | 1 Vallási szertartás közvetítése | 1 Magyarország | 9 | 2 Egyházi, vallási esemény közvetítése | 2 Európa | 9 | 3 Egyházi, vallási szervezetek élete, tevékenysége | 3 USA | 9 | 4 Egyéb vallási műsor bárkinek | 4 Egyéb ország | 9 | 9 Egyéb vallási spec. gyerekeknek | 0 Besorolhatatlan | 9 | 0 Besorolhatatlan, vallási | | 0 Egyéb | 1 Hirdetések | 1 Magyarország | 0 | 2 Árubemutató | 2 Európa | 0 | 3 Bemondó, műsorismertetés | 3 USA | 0 | 8 NEM MŰSOR (inzert stb.) | 4 Egyéb ország | 0 | 0 Máshova be nem sorolható műsor | 0 Besorolhatatlan |
TARTALOM Ez a meghatározás arra való, hogy a műsorokat tartalmuk vagy témájuk alapján osztályozza. A forma meghatározásától eltérően itt alapvetően fontos meghallgatni a műsort, hogy helyesen osztályozzunk. 3.1. INFORMÁCIÓS MŰSOROK 3.1.1. Általános információk (pl. krónikák) 3.1.1.1. Napi hírek 3.1.1.2. Aktuális események 3.1.1.3. Időjárás előrejelzés 3.1.1.4. Szolgáltatás 3.1.2. VILÁGNÉZETI MŰSOROK 3.1.2.1. Vallásos világnézetű 3.1.2.2. Nem vallásos világnézetű 3.1.3. TÁRSADALMI/POLITIKAI MŰSOROK 3.1.3.1. Külpolitikai 3.1.3.2. Belpolitikai 3.1.3.3. Társadalmi 3.1.3.4. Gazdasági 3.1.3.5. Jogi 3.1.3.6. Környezetvédelmi 3.1.4. Sportműsorok 3.1.5. EMBERKÖZPONTÚ MŰSOROK (HUMAN INTEREST) 3.1.5.1. Nevezetes személyiségekről (pl. portré) 3.1.5.2. Mindennapi életről (pl. riport) 3.1.6. Szabadidő műsorok (hobby) 3.1.7. MŰVÉSZETI ÉS MÉDIA MŰSOROK 3.1.7.1. Zenei témájú Példa: Mozart életrajza. De nem tartozik ide: olyan műsor, amelyben Mozart-zene szól. 3.1.7.2. Színházi/filmművészeti témájú Olyan műsor, amely témáját a színház vagy a film világából veszi. Példa: a legújabb mozifilmek előzetese. 3.1.7.3. Hirdetési témájú Olyan műsor, amely témáját a hirdetés világából veszi. Példa: interjú hirdetési szakemberekkel. De nem tartozik ide: tényleges hirdetések. 3.1.7.4. Sajtó/média témájú Példa: Médiavilág 3.1.8. HUMÁN TUDOMÁNYOS MŰSOROK (HUMANITIES) Olyan műsorok, amelyeknek elsősorban kulturális vonatkozásaik vannak. Rendszerint a nyelvvel, az irodalommal, a történelemmel, a matematikával vagy a filozófiával foglalkoznak. 3.1.8.1. Irodalomtudományi 3.1.8.2. Nyelvtudományi 3.1.8.3. Történelemtudományi 3.1.8.4. Filozófiatudományi/matematikai 3.1.8.5. Társadalomtudományi/szociológiai 3.1.9. REÁL TUDOMÁNYOS MŰSOROK (SCIENCES) 3.1.9.1. Alkalmazott tudományos Olyan műsor, amely anyagi jelenségekkel, ipari folyamatokkal foglalkozik. 3.1.9.2. Természettudományos Olyan műsor, amely a biológiával, a növénytannal, az állattannal vagy a geológiával foglalkozik. 3.1.9.3. Fizikai tudományos Olyan műsor, amely a csillagászattal, a kémiával, a fizikával, az elektromossággal vagy a mechanikával foglalkozik. 3.1.9.4. Egészségügyi tudományos Olyan műsor, amely orvosi, egészségügyi témákkal foglalkozik. 3.2. DRAMATIKUS (IRODALMI) MŰSOROK 3.2.1. Népszerű színmű (szappanopera) Olyan színmű, amely 1918 után, különösebb irodalmi és kulturális igény nélkül íródott. 3.2.2. KOMOLY SZÍNMŰ Olyan színmű, amelynek irodalmi és/vagy kulturális értéke van. 3.2.2.1. Klasszikus színmű (dráma, vígjáték) Olyan színmű, amely 1918 előtt íródott 3.2.2.2. Jelenkori színmű (dráma, vígjáték). Olyan színmű, amely 1918 után íródott, és irodalmi és/vagy kulturális értéket képvisel. 3.2.3. Dokumentum dráma Olyan színmű, amelynek valóság alapja van; esetleg dokumentumelemek is találhatók benne. 3.2.4. Vers 3.2.5. Novella, jegyzet, esszé, kis műfajok 3.2.6. Regény 3.3. SZÓRAKOZTATÓ MŰSOROK 3.3.1. Játék Olyan versengés, amelynek tisztán szórakoztató jellege van. 3.3.2. Vetélkedő Olyan versengés, amelyben a versenyzők a játék során különleges tudásukat és intelligenciájukat hasznosítják, és/vagy amely jelentős produkciós munkát igényel. A vetélkedő részét képezi a műsorsugárzó kulturális alakító és nevelő tevékenységének. 3.3.3. Humor és kabaré Olyan műsor, amelyben főleg szóviccek és helyzetkomikumok találhatók, illetve amelyik komikusok által előadott rövid dramatikus jeleneteket tartalmaz. 3.3.4. Vegyes összeállítás 3.4. ZENEI MŰSOROK 3.4.1. Komolyzene (általában) A komolyzenéhez tartozik a kamarazene, a hangszeres zene, az opera, a szimfónikus zene, a kórusmű és az egyházi zene. 3.4.1.1. Preklasszikus zene Az elhangzó művek kb. a 17. század közepe előtt íródtak. 3.4.1.2. Klasszikus zene Olyan zenei műsor, amelyben az elhangzó művek körülbelül a 18. század közepe és a 19. század első fele között íródtak. 3.4.1.3. Romantikus zene Olyan zenei műsor, amelyben az elhangzó művek körülbelül a 19. század első fele és a 19. század vége között íródtak. 3.4.1.4. Jelenkori zene Olyan zenei műsor, amelyben az elhangzó művek körülbelül a 20. században íródtak. Példák: mai zeneszerzők művei, musicalek is! 3.4.1.5. Könnyű klasszikus zene (operett) Strauss, Lehár és a hasonló szerzők művei. 3.4.2. Jazz Bennszülött amerikai népi zene, amely New Orleansben, az afrikai rabszolgák és leszármazottaik között született. Jellemzője az erősen ismételt ritmusok bizonyos szinkópáltsága. Fontos szerepet kap az improvizáció. 3.4.3. Könnyűzene általában (middle-of-the-road) Olyan zene, amely a zeneszerető közönség lehető legszélesebb rétegének nyújt élvezetet. 3.4.4. Pop/rock/pop-rock A leggyakrabban és legáltalánosabban sugárzott modern, ifjúsági zene. Ilyen például a rock and roll, a reggae stb. 3.4.5. HAGYOMÁNYOS (TRADICIONÁLIS) ZENE 3.4.5.1. Népi hangszeres zene (pl. duda, cimbalom, citera: Magyarország; raga: India; koto: Japán) Olyan zene, amely nem változott a történelem során, és rendszerint hagyományos hangszereken játsszák. Jellemzője a szigorú szerkesztés és a határozott forma. 3.4.5.2. Világzene Olyan kommersz zene, amely főként a karibi térség hagyományos zenéjén alapul, és gyakran használja az új hangszereket, mint például a szintetizátort. 3.4.5.3. Népzene és feldolgozása Olyan zene, amelynek alapja a tradíció. Többnyire szájhagyomány útján alakul ki, és így terjed. 3.4.5.4. Nóta (11316/97.) |