Részletes keresés
Politikai szereplők médiahasználata a főbb hírműsorokban
Statisztika
Népszavazás
EP választás 2009
Ülésnap: 2010-01-20
  Publikálás: 2010-02-05
Ülésnap: 2010-01-27
  Publikálás: 2010-01-29
Ülésnap: 2010-01-13
  Publikálás: 2010-01-25
Ülésnap: 2009-12-16
  Publikálás: 2010-01-11
 
További határozatok
 Jelenleg nincs aktív szavazás!
Pályázati felhívás - helyi kisközösségi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságok
Pályázati felhívás tervezet - Püspökladány 91,8MHz
Pályázati felhívás a Budapest 92,9 MHz körzeti rádiós műsorszolgáltatási jogosultság hasznosítására
 
Filmadatbázis Panaszbizottság Fórum Kapcsolat Linkek
Fórum bejegyzések
 Ne a televízió nevelje fel a gyereket!
ORTT A műsorszolgáltatók az 1996. évi I. törvény (Médiatörvény) alapján maguk kategorizálják be a műsorszámokat. A 2002-ben módosított törvény felhatalmazása alapján az ORTT a kiskorúak védelmével kapcsolatos minősítésénél irányadó szempontokat, az egyes műsorszámok sugárzása előtt és közben alkalmazandó jelzéseket, illetve a minősítés közlésének a módját az 1494/2002. (X. 17.) sz. határozatában tette közzé (honlapunkon elérhető). A Testületnek csupán utólagosan, azaz csak az adásba szerkesztett műsorok tekintetében van szankcionálási lehetősége. Ezek a jelzések csak a magyar médiatörvény hatálya alá tartozó műsorszolgáltatókra vonatkoznak, a külföldről ide sugárzó televíziókra nem.
Az ORTT Monitoring Szolgálata folyamatosan figyeli a műsorszolgáltatók műsorait, és amennyiben a médiatörvény (pl. nem megfelelő kategorizálás) rendelkezéseit ezek megsértik, úgy az ORTT eljár és szankcionálja a műsorszolgáltatót.
 
ORTT 1998-ban az vizsgálta az ORTT a Dragon Ball sorozatot, amelyet követően szankciónálta a tévécsatornát, mert nem megfelelő időpontban tette közzé a rajzfilmet. A Legfelsőbb Bíróság jogerős döntése értelmében a műsorszolgáltatónak csak a késő esti órákban van lehetősége az ilyen típusú műsorszámok bemutatására. Bár az ORTT előzetesen nem foglal állást a korhatár-besorolásokkal kapcsolatban, és csak a televízió által már adásba szerkesztett és besorolt műsorszámot vizsgálja - a hatályos törvény szerint 16-os besorolást kaphatna most a vizsgált műsor - így a korábbi döntést is figyelembe véve a műsorszám annak tartalma miatt 21.00 és 05.00 óra között tehető közzé, megfelelő jelzés feltüntetése mellett.
 
RAYZEN Nos én azt azért megkérdezném,hogy mi alapján kategorizálnak? Hiszen a legtöbb csatorna még csak nem is írja ki,hogy mi a korhatár! Akkor meg nem értem,hogy milyen,erkölcsi alapon van pofátok tiltani bárkit? Ha erre válaszol valaki akkor visszavonulok....ha nem akkor dögöljön meg az összes képmutató faszkalap!
 
CsepeLee fiú Smile-nak: az animék (japán animációs filmek) többsége alapból nem is gyerekeknek készül, így azok az animék nem is mesék. A rajfilm szó nem egyenlő a mese szóval. (Mese hagyományos és tévés értelemben: gyerektörténet.)
A rajfilmek alapból nem csak gyerekeknek készülnek, de Japánban nagyon kevés rajzfilm készül gyerekeknek, mert ott az anime olyan értékkel bír, mint egy "élő" film. Az animéket a Föld népességének KB 80%-a szereti, mert az "élő" filmekhez képest látványban és hangulatban többet nyújtanak.
 
CsepeLee fiú Én régebben mail-ben olyan tájékoztatást kaptam az ORTT-től, hogy azóta a régi "szigorú" besorolás helyett 2004-ben "lefokozták" a Dragon Ball Z-t 16-os korhatárossá, így 21 és 05 óra között vetíthető. (Véleményem szerint megfelelő számára a 16-os.)
Ma már nincs is olyan korhatáros intervallum, mely 23 órával lépne érvénybe. A 18-as 22 órával kezdődik.
Tehát az a 23-05 órás intervallum még a nagyon régi korhatár-rendszerhez tartozott, amikor kék háromszög és piros karika létezett. A DBZ-nek akkor "piros karikásnak" kellett lennie. Megmondom őszintén, hogy az túlzás is volt.
 
motorola Tényleg ne a tv nevelje a gyereket, arra ott vannak a szülők!
 
ORTT Az ORTT-hez folyamatosan érkeznek a show-műsorokkal kapcsolatos nézői panaszok, azonban a Testület csak a már adásba szerkesztett műsorokat tudja vizsgálni, előzetesen nem ellenőrizheti azokat. A Joshi Bharat tartalmát, és a szereplőkkel kötött szerződések milyenségét többször is aggályosnak találta az ORTT, és számos alkalommal indult már vizsgálat a műsor ellen az alábbi okok miatt:
Kiskorúak ártalmas tartalmak vannak a műsorszámban, délutáni órákban
Verekedés, agresszió, nyílt erőszak
Megoldás kibeszélés helyett, ami a műsor lényege lenne, ez inkább társadalmi veszélyeket rejt magában
Káromkodás


A Joshi Bharat c. műsorszámmal kapcsolatos határozatainkat itt találja meg:

http://www.ortt.hu/kereses_hat.php?szo=joshi

 
MADARASZI "Bejegyzés (csak engedélyezés után lesz olvasható!)"- VALYON?...
"Ne a televízió nevelje fel a gyereket!
Szerencsére az elmúlt ezer évben senki nem hírdette, hogy: a papírt csak a WC-ben hasznosítsuk! Igy a könyvek még alkalmassak voltak, hogy mindnyájunkat neveljenek.
Valyon a jelen-jővő papírjának olyen szellemi táplálékot kell közvetíteni, amit tiltanunk kell gyerekeinktől? NEM HISZEM!!!
Ha ez a Társaság nem alkalmas a lényeget érintően befolyásolni, hasznosat tenni a jővő kultúrájáért, akkor a jővő szempontjéből felesleges - és számomra is-. Valyon mennyit fizetek az adómból a haszontalanságért? A csepürágás nekem mennyibe kerül? (Mellesleg a hírdetések továbbra is üvöltenek a TV-ben. Ez a minimum se megy? Szükség van Őnökre? Vagy más útat kell keresni?)
 
Bismarck És a kutyát nem érdekli a kis sárga karika a sarokban a műsoroknál, a piros meg főleg hidegen hagy
 
oswaldo Tisztelt ORTT!

2009.05.25-én a 17:05-kor kezdődő Joshi Bharat c. műsorban botrányos jelenetet láttam...

"Természetesen" a magyar televíziózás történetében nem ez az első eset amikor verekedés tör ki (mint pl.: Mónika show - Magyar RTL, amivel kapcsolatban szintén írtam panaszt de arra nem kaptam visszajelzést a mai napig), de ebben az esetben az a megdöbbentő, hogy nem két ember, hanem tömegesen verekednek, szitkozódnak és tulajdonképpen egy leszámolást láthattunk.

Idézve a 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:
Rttv.) 5/B.§-ának (4) bekezdését:

"Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, a IV. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott."

A sugárzott műsorszám kimeríti a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolását valamint meghatározó eleme a nyílt erőszak.

Ennek értelmében a Rttv. 5/C.§-ának (3) bekezdése alapján: "A IV. kategóriába sorolt műsorszám csak 22.00 és 05.00 óra között tehető közzé, megfelelő jelzés feltüntetése mellett."

Az ORTT köteles minden műsorszámot a sugárzás előtt megvizsgálni, hogy a fentebb ill. egyéb jogszabályoknak megfelelő és sugározható e. Felvetődik a kérdés, hogy ilyen jellegű, nyílt erőszakból táplálkozó műsor hogyan kerülhet egyáltalán a magyar televíziózás palettájára.

Panaszomat tehát azért közlöm a Tisztelt ORTT-nek, mert véleményem szerint a szóban forgó műsorszám jogszabályt sértett. Kivizsgálását és a szóban forgó műsorszám ill. műsorszolgáltató minél előbbi szankcionálását, korlátozását szorgalmaznám és kérném.


Tisztelettel:
Bérczi Bálint

2009.05.26
 
ORTT
A Cartoon Network nem magyarországi műsorszolgáltató, ezért az ORTT-nek nincs nincs hatásköre, főszabályként nem tud az ORTT eljárni. Kivételes esetben azonban lehetőség van együttműködni az Európai Bizottsággal, ahogy azt a médiatv. 52/A. §-a szabályozza.
Együttműködés az Európai Bizottsággal

52/A. § A Testület az 1/A. § (5) bekezdésében meghatározott műsor szétosztását, terjesztését meghatározott időtartamra felfüggesztheti az a)-d) pontban foglalt feltételek együttes teljesülése esetén:

a) ha a műsor, illetőleg bármely műsorszáma az 5/B. § (5) bekezdése szerinti kategóriába vagy az 5/B. § (4) bekezdése szerinti kategóriába tartozik, amennyiben ez utóbbit nem az 5/C. § (3) bekezdésének megfelelően teszik közzé, valamint, ha a műsor, illetőleg bármely műsorszáma a 3. § (2) vagy (3) bekezdésének rendelkezéseibe ütközik;

b) ha a műsorszolgáltató a megelőző 12 hónap alatt legalább két alkalommal az a) pont szerinti jogsértést követett el;

Amennyiben konkrét panasza van, ahhoz, hogy vizsgálatot, eljárást indíthassunk meg kell jelölni a műsorszolgáltatót, és írásban (e-mailen, vagy levélben) kell a panaszt beküldeni az ORTT-hez, névvel és címmel ellátva. e-mail: panasz@ortt.hu, cím: ORTT, 1088 Budapest, Reviczky u. 5.

 
bendre T. ORTT!

Nem is tudom hova kéne írnom felháborodottságomban ide a fórumra, vagy a panasztételhez.

Este 7-kor a Cartoon Networkot nézte- Totál dráma című mese- a gyermekem, miközben csináltam a vacsorát, mikor arra kaptam fel a fejem, hogy " Az anyja kínját!" kifejezés elhangzik a mesében ami elött volt egy szó, amit én is és a gyerek is "ősimesterséget űző hölgy" hétköznapi kifejezését értettük- valószinűsítem, hogy csak a rossz szinkronhangzás miatt-. A felháborodásom csak fokozódott a " Dögös Bulla" " Nesze ezt kapd be!"kifejezésekre amit tetőzött a gyomorból jövő orbitális böfögés, szellentés, majd az orrváladék torokraszívása, majd köpése főzés közben.
Nem vagyok prűd, de mélyen felháborít, hogy egy mese csatornán ami a gyerekeknek szól, ilyen primitív viselkedést sugároz!
 
ORTT Az ORTT nem tiltotta be a műsorszámot, hiszen erre nincs törvényi lehetősége. Bármeilyik műsorszolgáltató vetítheti a sorozatot.

Az ORTT Műsorfigyelő- és Elemző Szolgálata 1998-ban megvizsgálta az RTL Klub által vetített Dragon Ball című rajzfilmsorozatot. A rajzfilm elemzését az ORTT részéről felkért pszichológus szakértő végezte, aki megállapította, hogy a rajzfilmsorozatban egymást felerősítve vannak jelen az agresszió különböző formái, azért a Testület úgy határozott, hogy a Magyar RTL Televízió Rt. 1997. és 1998. folyamán sugárzott „Dragon Ball” c. sorozata megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 5. § (3), (5) bekezdéseit. A Testület több esetben szabott ki kötbér szankciót, valamint megállapította, hogy a műsorszámot csak a késő esti órákban teheti közzé, a műsorszolgáltató pedig minden esetben megtámadta az ORTT döntését a bíróságon.

A Legfelsőbb Bíróság a felperes (Magyar RTL Televízió Rt.) keresetét teljes egészében elutasította. Így az ORTT határozatai jogerőssé váltak, ami azt jelenti, hogy a műsorszolgáltatónak csak a késő esti órákban van lehetősége az ilyen típusú műsorszámok bemutatására.

A műsorszolgáltatónak joga van tehát 23.00 és 05.00 között levetíteni a rajzfilmsorozatot!





 
Atis88 Tisztelt ORTT!

Érdekelne, hogy a Dragon Ball Z című animációs sorozatot miért nem lehet engedélyeztetni, hogy műsorra kerüljön?
Napjainkban ettől sokkal erőszakosabb filmek, rajzfilmek mennek le főműsoridőben és csak egy 12-es vagy 16-os karikát kapnak.
Nem lehetne megoldani a fentebb említett anime vetítését ilyen módon?
 
bohus M1. 2009. jan. 31. este 9 h. Csak szex és más semmi. 12 éven felülieknek ajánlva. Talán inkább 16-18. Nagyon jó lenne, ha az, aki így sorol be filmeket, a nevét adná hozzá. Két tévedés után pedig eltiltanák végleg attól, hogy hivatalos véleménye legyen. Hány szülő, pedagógus, pszichológus munkáját rombolhatja évekig az, akinek elhiszik, hogy a besorolása korrekt? Igaz, hogy a szülőé a televíziózás felelőssége, de sok szülő sajnos elbizonytalanodik, hogy nem az ő pedagógiai elképzelése korszerűtlen-e, amikor ellenáll ezeknek a besorolásoknak. Fölháborítónak tartom, hogy a tévétársaságok hosszú ideje felelőtlenül, tisztességtelenül dolgoznak az egészséges szellemű nevelés ellen, orcátlanul elhárítva maguktól az elháríthatatlan társadalmi felelősséget.
 
_JoE_ Grat a kisfilmekhez!!!
ÁTJÖTT!!!

Már én is közelebb vagyok a 40-hez mint a 30-hoz, de sok hozzászólóval nem értek egyet!
Sajnos a mai társadalomban alapvetővé vált, hogy a tv-ből sugárzott sok esetben a"szenny"-nek nevezett műsorok nem ismerete kirekesztő hatású a mai fiatalok között!

Én úgy tapasztaltam (van 2 saját gyártmányú és egy készen kapott gyermekem), hogy szinte bármilyen filmet megnézhet a gyerek 10 éves kora után, ha a szülő kellően odafigyel rá!
Ezalatt azt értem, hogy elmagyarázza a film és a valóság közötti külünbséget!!!

Egyébként a számítógépes játékok és az Internet sokkal veszélyesebbek a gyerekek lelkivilágára mint a tv!
 
Gabroszy Nagyszerű kisfilmek!

Gratulálok az ORTT-nek, hogy bevállalta komoly érzelmeket kiváltó kampány filmeket készít! Ha az ember látja ezek, biztosan elgondolkodik rajtuk, sokak beszélnek róluk és pont ez a lényeg bennük.
Szerintem ez a fajta felhívás a követendő példa. Ha a Rendőrség gyorshajtásra figyelmeztető gyurma figurás filmjeit látom, már fordítom is el a fejem, nem keltik fel a figyelmet. Egy komoly problémára komoly filmet kell készíteni. Az ORTT-nek ez sikerült.

Még egyszer gratulálok hozzá!
 
stradora A múlt héten a TV2 Aktív műsorában jóval este nyolc előtt egy szex jelenet volt látható úgy kb. másfél percig. Mindent persze nem láttunk mert lepedő volt rajtuk, egy filmből kivágott részlet volt, nyögéssel, mozgással meg minden......kérdem én mint 33 éves kisgyermekes pedagógus édesanya, hogy ez minek minősül? 9 éves kisfiam a tv előtt legózozz, hát rendesen letaglózta a jelenet, kérdezte is hogy anya mi volt ez...felháborító!!!!!
 
ORTT Köszönjük az észrevételeket!
Az ORTT folyamatosan figyeli a műsorszolgáltatók műsorait, s ha törvénysértést észlel, azonnal vizsgálatot indít. Természetesen ez a hatályos törvényi rendelkezés szerint csak az adásba szerkesztett műsorokra vonatkozhat. Az elmúlt évekbn számos esteben vizsgáltunk rajzfilmeket is (pl. Dragon Ball).

Az Inuyasha c. rajzfilm miatt pedig éppen a múlt héten szabott ki a Testület 20 perces felfüggesztést, mert megsértette a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseket, mert alkalmas volt a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetett módon utalt erőszakra, ezért csak 21.00 és 5.00 óra között lehetett volna közzétenni.

Az ORTT-hez érkező és a rajzfilmek magas erőszaktartalmára hivatkozó panaszok alapján 2007-ben indokoltnak tűnt a gyermeksávokra vonatkozó célvizsgálat elvégzése is. Erről bővebben itt olvashatnak:
http://www.ortt.hu/elemzesek/19/1168502485tv2_rtl_gyerek_20070111.pdf
 
kadar Meglepődve tapasztaltam az ORTT felhívásait.
DE ha észrevették az egyik videón a szülők már alszanak amikor a gyerek felfedezi az esti filmeket.
Szerintem nem a tv-re vonatkozó törvényeket kéne megváltoztatni hanem oda kéne figyelni a gyerekre.Persze sokan ma már elhárítják ezt és azt mondják nincs idejük mert dolgoznak.Elhiszem de szinte az összes tv-n van gyerekzár így ők csak azt nézhetik meg amit szabad.Ha meg végkép nem hallgatnak a szülőre és igenis sunyiba megnézi azt a filmet had nézze.Én a kör című film után úgy besz**tam hogy egy hónapig féltem a sötétben, többet nem néztem ilyen filmeket.Az ember a hibáiból tanul a legjobban.Tisztelet a kivételnek.
Rajzfilmek, én rajongok értük pedig már elmúltam 18 mégsem vagyok degradált legalább is nem érkezett eddig panasz.
Minden nevelés kérdése. Ha meg annyira ellenzi a szülő a tv-t akkor meg dobja ki és olvasson a gyereknek Petőfit.
Hogy egy régi reklámmal fejezem be:"Tv kikapcs, élet bekapcs."


ui.:Nagy az isten állatkertje.

 
okkabenga Valóban,

én is jobban örülnék annak,

ha gyermekeim Jókain és Mikszáthon növekednének fel (föl),

azért arra mégis kíváncsi lennék (-nák),

hogy a rúdon (nem rosszul, oppardon) táncoló kislány

tudja-e, hogy mit csinál a rúdon.
 
Egy harmincas nő Már harmincas éveim végét taposom, sikeresen felneveltem gyermekem " szex és erőszak" nélkül. Egyetértek azokkal a hozzászólókkal, akik szívesen kiiktatnák ezeket a televízió fő csatornáiról, illetve javasolnám, hogy az effajta filmeket, reklámokat vagy éjfél után, vagy külön, fizetős csatornán lehessen csak leadni. Tudom, vannak embertársaim, akiknek ezekre a dolgokra ígényük van és távol álljon tőlem, hogy elítéljem őket. Csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy nem mindenki vevő erre Sőt! Nem beszélve arról, hogy gyermekeink életében is jelentős szerepet foglal el sajnos a tv és fejlődésüket abszolút mellékvágányra terelik ezek a dolgok. Amerikaiasodunk? Nos, igaz, Amerikában rengeteg pornó - és thriller van, ám ezeket a nézők külön, elég magas áron megfizetendő csatornákon láthatják. Nálunk ez már szinte mindennapos. Még egy teljesen átlagosnak tűnő főző show műsorban is, Lásd Vacsoracsata, nem a humor és a főzéstudomány a lényeg, hanem az, hogy ki, mennyire tud levetkőzni, sztriptízzel és erotikus hastánccal van fűszerezve. Este 8 órakor. Nincs ezekre valamilyen törvény, ami szabályozná a műsor tartalmát, illetve a leadás időpontját? Hiszem, hogy a pár perces műsorszünet nem elegendő büntetés a csatornáknak, hiszen szemmel láthatóan nevetségesnek tartják és tartalmilag semmi sem változik.( lásd Fókusz pl.)
 
Smile http://www.ortt.hu/elemzesek/20/114587064820060320_korhatar_gfk.pdf

Ez pedig egy link helyesbítés a korhatár karikák elemzéséhez, mivel a lentin nem nyit meg semmit...
 
Smile A 3 reklámfilm az tényleg ütős! Valamint jó időpontban is láttam sugározni őket. Én 24 éves vagyok és amikor megláttam az elsőt a megdöbbenést követően (még a felirat kiírása előtt) beugrott, hogy biztosan ORTT figyelemfelkeltő reklám. Sajnos manapság csak ilyen már-már brutális dolgokkal lehet az emberek figyelmét felkelteni a fontos dolgokra, annyi intenzív benyomás ér minket, hogy a kis körökre már nem is figyel senki (sajnos).
Édesanyám amikor meglátta az első előbb említett reklámblokk egyikét elborzadt, hogy te jó ég! Mi ez?
Ez is bizonyítja azt, hogy betalál az üzenet és nem csak bambán átsuhannak a fél perc előtt az emberek.

Ami viszont elszomorító, az a mai mesék! Én anno a legbrutálisabb mesét amit láttam az a Tom & Jerry (mondjuk a mai napig szeretem általa a komolyzenét, hisz az szól alatta). Egyéb magyar klasszikus meséken nőttem fel mint pl: Hohohó, Vízipók Csodapók, Dr. Bubó, stb. (ezeknek a meséknek volt mondanivalójuk).

Anyukám barátnőjének kislányával (5 éves) megnéztem múltkor egy pár mesét. Hát érdemes belepillantani! 2 félét tudnék megkülönböztetni:
1. A zombi szórakoztató mese 0 jelentéssel.
2. Az érzékekre ható sokszor félelmetes jelenetekkel színezett mese.
Utóbbi tragikusabb! Van olyan "mese" (vagy inkább annak csúfolt egy beteg ember agyszüleménye), ami rendesen megijeszti a gyereket (láttam a mellettem ülő 5 éves kislányon)! Van olyan éjszakai mesecsatorna (Anime), ha jól tudom 10 órától kezdődnek ezen műsorok. Ahol identitászavaros lesz a gyerek ezt bizton állíthatom! Láttam olyan mesét ahol homoszekszuális gyerekek voltak a főszereplők (félre értés ne essék nincs bajom a homoszexualitással, de tudatosan ne gyártsunk már a gyerekeinkből melegeket)! Az előbb említett kislány utóbbi mesét még nem látott, de elvileg láthatott is volna már. Valamint a gyermek 14 éves koráig igen képlékeny ami a világról kialakuló kezdetleges képet illeti. Hány olyan szülő van aki pl: 13 éves gyerekét legkésőbb 10 órakor már ágyban tudja biztosan???
Sajnos lassan oda is eljutunk, hogy a meséket is szabályozni kell.

Van még a mai napig a Duna TV-n esténként mese, de ennek az esti kb. fél órás adásideje nem veszi fel a versenyt az egész nap sugárzott mesecsatornákkal.

Én lényegében amondó vagyok, hogy aki teheti az minél később szoktassa rá a gyereket a TV-re. Olvassunk mesét régi klasszikusokat, amik anno szájról szájra terjedtek, és bizonyítottan pszichológiai fejlődésére is hasznosak! Foglalkozzunk a gyerekekkel, játszunk velük, ha már vállaltuk. NEM A GYEREK AKART VILÁGRA JÖNNI, HANEM MI AKARTUNK GYEREKET! Csak ezt sokan elfelejtik a felnevelés közben félúton.
 
ORTT Az ORTT rendszeresen vizsgálja a médiatörvény előírásainak betartását, így a reklámszabályok betartását is a televízióknál, rádióknál. Amennyiben a műsorszolgáltatók a reklámszabályokra vonatkozó rendelkezéseket sértik, az ORTT szankcionálja őket.

A hatályos médiatörvény szerint - amelyek a Magyarországon bejegyzett műsorszolgáltatókra érvényesek – a napi műsoridőnek maximum 15%-a lehet klasszikus reklám, és óránként nem haladhatja meg a 12 percet, valamint a 45 percnél hosszabb filmalkotás - a sorozatok, a könnyű szórakoztató műsorszámok és a dokumentumfilmek kivételével - negyvenöt perces időszakonként egyszer szakítható meg reklámmal. Ha a filmalkotás időtartama legalább húsz perccel hosszabb kétszer vagy többször negyvenöt perces időszaknál, akkor az további egy esetben szakítható meg reklámmal.

A Hallmark és AXN csatornák nem magyarországi műsorszolgáltatók, ezért rájuk nem ezek az előírások vonatkoznak.


A fórumon hamarosan létrehozunk egy általános témakört is, ahová minden kérdéssel kapcsolatban lehet írni, észrevételeket tenni.

 

Következő 25

Új bejegyzés
Regisztráció
Bejelentkezés
Vissza
Nyomtatható változat
 
Felhasználónév:
Jelszó:
Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció
Cim/eredeti cim: 
Bővített keresés
Utolsó frissítés: 2010-02-05
Nyilvántartások megtekintése


Az ORTT által támogatott - televíziós, filmes és rádiós - műsorszámok tartalomjegyzéke

Hozzáadás a kedvencekhezSitemap ImpresszumAdatvédelem
© 2007. Minden jog fenntartva! ORTT Készítette: Dolphinet